50 éves Egerszegi Krisztina

aug 16, 2024 | Bulvár

Augusztus 16-án ünnepli 50. születésnapját az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina, a legendás Egérke, a Magyar Szent István Rend kitüntetettje.

Az MTVA Sajtóarchívumának portréja szerint Egerszegi első hazai sikereit 1985-ben érte el hátúszószámokban. 1986-ban, tizenkét évesen már 4 korosztályban valamint a felnőttek bajnokságában is indult. Ekkor szerezte első felnőtt bajnoki érmét, majd nemzetközi ifjúsági versenyen is 2-2 arany- és ezüstérmet nyert. A következő évben négy egyéni versenyszámban nyert felnőtt bajnokságot. 1988 júniusában a világranglistán 100 méteres hátúszásban az ötödik, 200-on a harmadik helyen állt. Júliusban az ifjúsági Európa-bajnokságon három számban szerzett aranyérmet. Már az Eb előtt, majd utána is arcüreggyulladás akadályozta felkészülését, ezért a felnőtt országos bajnokságon csak váltóban indult.

A magyar csapat legfiatalabb tagjaként utazott első olimpiájára, az 1988-as szöuli játékokra. Első döntőjében 100 méter háton országos csúccsal lett ezüstérmes, majd 200 méteres távon mindössze tizennégy évesen Európa-csúccsal lett olimpiai bajnok.

Forrás: https://magyarnemzet.hu/sport/2024/08/egerszegi-krisztina-otven

Árverésre bocsátanak egy titokzatos XVIII. századi gyémánt nyakéket

Árverésre bocsátanak egy titokzatos XVIII. századi gyémánt nyakéket

Egy rejtélyes eredetű, ötszáz gyémánttal díszített XVIII. századi nyakéket kínál eladásra a Sotheby’s aukciósház. Az ékszert novemberben árverezik Genfben, értékét 1,8-2,8 millió dollárra becsülik. A tervező és a megrendelő is ismeretlen, ám valószínűsíthető, hogy királyi család számára készült.