Vannak családi történeteink, amelyeket bármikor elmondhatunk. Ezek gyakran a legegyszerűbb, hétköznapi események, mégis sok fontos dolgot megvilágítanak a gyerekek számára. Egyrészt emlékeztetnek arra, milyen fontosak az olvasott mesék mellett a spontán, fejből, érzésekből és emlékekből született történetek a kisebbek és nagyobbak életében.
Másrészt felhívják a figyelmet olyan kérdésekre, mint például: honnan származunk, kik az őseink, és milyen meg nem élt, de zsigereinkben hordozott élményeket viszünk magunkkal?
De hol kezdjük el ezeket a meséket? Mennyire mélyen avassuk be a gyerekeket akár a kollektív családi traumákba is? Miért fontos, hogy ne csak mi, szülők, hanem az idősebb rokonok is meséljenek nekik?
A népmesék és műmesék pszichológiai szempontból is fontosak a gyerekek számára, mert hasznos megküzdési stratégiákat kínálnak, és segítenek a félelmek leküzdésében. A fejből mesélt családi történetek ezen felül különösen erősítik a szülők és gyerekek, valamint a nagyszülők és unokák közötti kapcsolatot.
Ezek a történetek személyesen, egy adott embertől származnak, és kizárólag a gyerek számára készülnek. Általuk a saját fantáziánkat és identitásunk egy részét adjuk át neki. „A családi mese valójában egy irodalmi köldökzsinór” – mondja Víg Sára, gyermekpszichológus.
