Szonja Finnországban, a Mikulás otthonában forgatott, majd Dubajban is részt vett nemzetközi versenyen és fotózáson. Nemrég Londonban is járt egy újabb szakmai lehetőség kapcsán, ahol tovább bővíthette tapasztalatait és portfólióját.
Hazai versenyeken is kiemelkedő eredményeket ért el, és kitartásával, természetes kisugárzásával hamar a szakma figyelmének középpontjába került.
Jelenleg a Little Miss Hungary nagyköveteként képviseli az ügynökséget, és újabb nagy mérföldkő előtt áll: hamarosan a Fülöp-szigetekre utazik, ahol egy nemzetközi világversenyen méretteti meg magát.

Szonja mögött egy szerető, támogató család áll. Szombathelyen élnek, ahol testvére, Szofi mindenben mellette áll, és ha lehetősége adódik, ő is részt vesz a fotózásokon. Édesanyja számára sem ismeretlen a szépségversenyek világa: korábban megnyerte az „Anyuka szépe” címet, bár ő ezt inkább hobbi szinten élte meg.
Szonja példaképe Palvin Barbara, akivel egyszer személyesen is szeretne találkozni. Álmai nagyok, de elszántsága és kitartása alapján minden esélye megvan arra, hogy valóra váltsa őket.






