Ismét megrendezi a Bábos Drámaíró Versenyt a Békéscsabai Napsugár Bábszínház

aug 23, 2024 | Színes

Négy év kihagyás után szeptember 3. és 6. között ismét megrendezi a VII. Bábos Drámaíró Versenyt a Békéscsabai Napsugár Bábszínház. Ezúttal újdonságként kifejezetten felnőtt előadásokat várnak az íróktól és a rendezőktől - közölte a teátrum csütörtökön közleményben az MTI-vel.

A fesztivál a korábbiakhoz hasonlóan épül fel: szeptember 3-án, kedden este húzzák ki a témát, amelyből három író – idén Drubina Orsolya, Gráf Dorka és Hanula Zsolt – egy éjszaka alatt ír egy bábdarabot.    

Azt is kisorsolják, hogy a három rendező – Ecsedi Csenge, Fodor Orsolya és Gardenő Klaudia – kinek a darabjával és melyik csapattal kezdi el a munkát. Idén a szervező teátrum mellett a szegedi Kövér Béla Bábszínház és a kecskeméti Ciróka Bábszínház színészei fogadták el a meghívást a rendezvényre.    

A megnyitó keretében a Kockavarázs című előadást láthatja a közönség „egy kis drámaírós csavarral” – közölte a békéscsabai teátrum.    

A csapatok ezután versenyt futnak az idővel, éjt nappallá téve halmozzák az ötleteket, próbálnak. Feladatuk az is, hogy mindhárom darabhoz bábokat, bábos kellékeket készítsenek, így a műhelyek is 24 órás készenlétben állnak. A fesztivál különlegessége a nyilvánosság: az érdeklődők a próbafolyamatot is végig követhetik, így az olvasópróbától az utolsó tapsig részesei lehetnek az előadások születésének.    

A kész előadásokat szeptember 6-án, pénteken 18 órától tekintheti meg a közönség, amely szavazhat a nekik legjobban tetsző előadásra, ami közönségdíjat kap majd. Szakmai zsűri (Turbuly Lilla, Jászay Tamás, Szenteczki-Csipei Judit) pedig a legjobb színésznő, a legjobb színész, a legjobb rendező és a legjobb dráma kategóriákban oszt majd díjakat.    

Idén a Magyar Képzőművészeti Egyetem három hallgatója is részt vesz a fesztiválon, akik a műhelymunkában, rendezői asszisztenciában vállalnak szerepet – közölte a Napsugár Bábszínház.

Virágok és színek: melyik alkalomra milyen virág illik?

Virágok és színek: melyik alkalomra milyen virág illik?

A virágok nemcsak szépségük miatt népszerűek, hanem szimbolikus jelentésük miatt is. A különböző színek érzelmeket és üzeneteket közvetítenek, így egy jól megválasztott virágcsokor sokkal többet mondhat, mint szavak. Azonban nem mindenki van tisztában azzal, hogy egyes alkalmakra milyen színű virág illik, ezért érdemes egy kis útmutatót követni a megfelelő választás érdekében.