Megdőlt a mezítlábas gyaloglás világrekordja

aug 13, 2024 | Színes

Több mint 3400 kilométert gyalogolt mezítláb egy holland férfi az Egyesült Államokban 175 nap alatt, megdöntve ezzel az eddigi világrekordot - jelentette hétfőn az NlTimes című holland hírportál a gyalogló szóvivőjét idézve. Az új csúcstartó a férfiak mentális egészségének fontosságára akarja felhívni a figyelmet.

A 37 éves háborús veterán, Anton Nootenboom februárban indult útnak Kalifornia államban, a korábbi rekordot megdöntő 3409 kilométert helyi idő szerint vasárnap délután, a Missouri állambeli Saint Louisban érte el, jelenleg pedig 3450 kilométernél tart.

Szóvivője szerint a „mezítlábas hollandként” is emlegetett férfi további 1700 kilométert tervez gyalogolni, hogy november elejére megérkezzen a New York-i Times Square-re. Hozzátette azonban, hogy Nootenboom „teljesen kifáradt”, célját pedig nehezíti az Egyesült Államok életét is nehezítő, nem ritkán 35 Celsius-fokos hőség is.   

Vállalkozásával Nootenboom a férfiak mentális egészségének fontosságára igyekszik felhívni a figyelmet, és már több mint 18 ezer eurót (hétmillió forint) is sikerült összegyűjtenie erre a célra. A befolyt összeget a tervek szerint több, a férfiak mentális jóllétével foglalkozó szervezetnek adományozza majd.

Virágok és színek: melyik alkalomra milyen virág illik?

Virágok és színek: melyik alkalomra milyen virág illik?

A virágok nemcsak szépségük miatt népszerűek, hanem szimbolikus jelentésük miatt is. A különböző színek érzelmeket és üzeneteket közvetítenek, így egy jól megválasztott virágcsokor sokkal többet mondhat, mint szavak. Azonban nem mindenki van tisztában azzal, hogy egyes alkalmakra milyen színű virág illik, ezért érdemes egy kis útmutatót követni a megfelelő választás érdekében.