Sárközi Ákos még mindig adós a nászúttal

júl 4, 2024 | Bulvár

Az ismert séf és felesége az otthonuk felújítása miatt még mindig nem pihentek meg nászúton.

Fotó: RTL Klub

Sárközi Ákos és felesége, Évi nemrég ünnepelték az ötödik házassági évfordulójukat, de még mindig nem jutottak el nászútra – írja a Blikk. A Michelin-csillagos séf és párja ugyanis az elmúlt időszakban az otthonuk felújításával és a munkájukkal voltak elfoglalva, ami nem kis kihívást jelentett számukra. Bár az építkezés okozott feszültségeket, a kapcsolatuk továbbra is harmonikus.

A Konyhafőnök zsűritagja elmondta, hogy a felújítás végére érve már csak a belső dizájnon kell dolgozniuk. „Attól, hogy nem ettük meg egymást a feleségemmel, még nagyon vártuk, hogy a felújítás végére érjünk. Talán már beszélhetek múlt időben. A házból eltűntek a mesteremberek, rend van és tisztaság” – árulta el Sárközi Ákos.

Az elmúlt évek munkával teli időszakai miatt a nászútjukra egyelőre nem jutott idő, de a séf reméli, hogy egyszer mindent bepótolnak. A pár mindeközben a gyermekeikre is sok energiát fordít, különösen most, hogy Zsófi lányuknál már a fiúk is láthatáron vannak.

Árverésre bocsátanak egy titokzatos XVIII. századi gyémánt nyakéket

Árverésre bocsátanak egy titokzatos XVIII. századi gyémánt nyakéket

Egy rejtélyes eredetű, ötszáz gyémánttal díszített XVIII. századi nyakéket kínál eladásra a Sotheby’s aukciósház. Az ékszert novemberben árverezik Genfben, értékét 1,8-2,8 millió dollárra becsülik. A tervező és a megrendelő is ismeretlen, ám valószínűsíthető, hogy királyi család számára készült.